Hajótörött vagyok, a tengeren
Palackomat a tengerbe vetem.
Belesóhajtottam a sorsomat,
Félelmemet, és sok bús gondomat.
Most száz pecséttel elzárt bánatom
A hullámok kedvének átadom
Merül örökre tán a mélybe le
És aranyhalacskák játszanak vele.
De egyszer még ideje jő neki
És egy bús hullám majd felveti.
És kidobja egy kéz tán az istené
Egy gondtalan kor lábai elé.
És riadtan olvassák, kik rátalálnak,
És úgy suttogják döbbenve egymásnak.
Refrén:
Valahol szörnyű vihar lehetett
És a viharban egy nemzet elveszett
