2009. február 27., péntek

mi van?


- Mi van?
- Jah, semmi..csak az, hogy szeretlek...
- Ahham.. Az jó! Mert én is Téged!.. :)

2009. február 25., szerda

Bud Spencer --> aki élt, él és élni fog!!!


Bud Spencer (született Carlo Pedersoli néven, 1929. október 31-én) olasz származású színész, akit a nézők leginkább a Piedone-filmekből, spagetti-westernekből és a Terence Hillel közös filmjeiből ismernek.



Életpályája

Carlo Pedersoli
Édesapjának vasgyára volt a nápolyi kikötőben, de mikor a gyár előtt horgonyzó hajó egy baleset során felrobbant, a család tönkrement. 8 évesen lett tagja a helyi úszóklubnak, ahonnan aztán Rómába igazolt, mikor a család 1940-ben elköltözött a fővárosba.

Tanulmányi eredményei egészen kimagaslóak voltak, ötévesen volt elsős, majd az ötödik osztályt átugorva került egy 6 osztályos gimnáziumba, ahonnan a római egyetem vegyészkara következett, (mindössze 16 évesen vált az egyetem hallgatójává), tanulmányait azonban meg kellett szakítania, mert a család 1947-ben elhagyta Olaszországot és Brazíliába költözött. Ő másfél év múlva (1948 végén), míg családja 1950-ben tért haza. Folytatta az egyetemet, bár már nem a vegyészmérnöki, hanem a jogi karon, illetve a sportolást, 1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, míg 1950-ben a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett, egy perc alatti idővel. Még ebben az évben az olasz vízilabda-válogatottal Európa-bajnoki címet nyert, amit két évvel később egy olimpiai ezüsttel toldott meg. Miután aláírta első hollywoodi szerződését 1967-ben, visszavonult az aktív sportolástól, utolsó vízilabda-mérkőzését a Kárpáti György és Gyarmati Dezső fémjelezte magyar válogatott ellen vívta.

Kárpáti György így emlékszik a meccsre: ,,Pedersoli, aki jóképű, magas, karcsú, széles vállú srác volt, miután megkapta amerikai filmszerződését, Budapesten játszott utoljára az olasz válogatott tagjaként. A vízilabda nem a szelídségéről ismert sportág, könnyen el lehet veszíteni néhány fogat, a felrepedt szemöldök látványa pedig egészen megszokott dolog. A színészpalánta ezért kéréssel fordult a magyar csapat tagjaihoz, az arca épségének megóvását szerette volna elérni. A mieink könyörületesek voltak az ellenfél játékosához, megígérték neki, hogy nem bántják, ha a meccset követő vacsorán énekel nekik egy dalt. A mérkőzés egyetlen lidérces álom volt szegény Pedersoli számára. A magyarok körbeadogatták egymás között, mind a hat mezőnyjátékos elszórakozhatott vele. Az illetőnek a labdával tulajdonképpen nem kellett törődnie, minden figyelmét az olasz fogsorára összpontosíthatta. Pedersoli halálra vált arccal kapkodta a fejét a horgok és felütések elől. Az öklök és könyökök azonban szerencsére mindannyiszor időben megálltak, nem okoztak sérülést. A magyar válogatott végül 7:3-ra nyert, és a győzelmi banketten behajtotta az ígért dalt a később Bud Spencer néven híressé lett főhősünktől."
(Dr. Kárpáti György: Medencék, gólok, pofonok)

Barátnőjével, Maria Amatóval 1960-ban kötöttek házasságot. Ebben az időben dalokat szerzett, szöveget írt, kisebb reklámfilmekben szerepelt, árult autót és festéket is. Három gyermekük született: Giuseppe (1961), Christine (1962) és Diamante (1972).


Bud Spencer
Bár már korábban is szerepelt filmekben - első (szöveg nélküli) szerepe Néró császár (Peter Ustinov) testőre volt Mervyn LeRoy Quo Vadis-ában 1951-ben -, csak első tengeren túli szerződése (az Isten megbocsát, én nem) bírta rá, hogy felhagyjon sportolói pályafutásával és költözzön át Amerikába, 1967-ben. Ennek a filmnek a forgatásán növesztette meg szakállát és alkotta meg majd vette fel a Bud Spencer művésznevet, melyet még abban az évben jogilag is erre változtatott, mivel eredeti neve sportolói pályafutásához kötődött. A név kedvenc színészére (Spencer Tracy) és kedvenc sörére (Budweiser) utal. Itt ismerkedett meg Terence Hill-lel is, és derült ki az is, hogy Olaszországban már egyszer szerepeltek együtt az 1959-es Hannibal című filmben, akkor még mindketten az eredeti nevükön. Mivel közös jelenetük nem volt, így nem valószínű, hogy akkor találkoztak.

1967-től 1985-ig nem kevesebb, mint 17 filmben szerepeltek együtt, mely számára is meghozta a sikert és az elismerést, valamint legendává emelte duójukat. 1985-ben aztán mindketten külön utakra tértek: Spencer megalapította saját légitársaságát a Mistral Airt, melyet később eladott, hogy megvehessen egy gyermekruhákat gyártó textilüzemet, illetve beindíthassa saját étteremláncát Bud Food néven. Közel 10 év múltán, 1994-ben ismét összeállt a legendás páros egy utolsó közös film, a Bunyó Karácsonyig leforgatására, ezután útjaik végleg különváltak.

Spencer 2005-ben jelöltként indult Lazióban a regionális tanácsnokok választásán a Forza Italia párt színeiben, de alulmaradt vetélytársával szemben.

ez nagyonnagy.. xD :D


Füstifecskék : Nagy Frigó (Nagy Feró - 8 óra munka paródia)


A rotának vége, kidzsalok a gyárbó'
Egy konbájn visz haza a tanyáról.
Az éves haszon sugárul alakul
Megvan a lóvé, meglesz a fux.
A kaja négy platón, hegyekben áll még
Tele a polc, tele a spájz.
Száz méter párizsi darálva jó
Van benne ürge meg van benne ló.

Polcon a hurka,
polcon a pia és
polcon a sonka, tojás

Polcon a hurka,
polcon a pia és
polcon a sonka, tojás

A konyhában, ott lesz a nagy éjjen
Veszek az ecserin egy csomagoló gépet.
Csak folpakkba csomagol a romnyi fóbiából
Mert elege van már az alufóliából.

Polcon a hurka,
polcon a pia és
polcon a sonka, tojás

Polcon a hurka,
polcon a pia és
polcon a sonka, tojás

A frigó már telve, kilóg a lóláb
Ereszd el Vili, még odafagy az órád.
A jérce fagyos és van egy mázsa húsz
Veszi majd az osztrák meg a benelux.
A pénzed befolyik itt
De ami befolyik az rögtön kifolyik.
A világos öltönyt fel is öltöm már
Kaszinóba járok, a kurva anyám.

Polcon a hurka,
polcon a pia és
polcon a sonka, tojás

Polcon a hurka,
polcon a pia és
polcon a sonka, tojás

Na mégeccer, figyejj', azé'

Polcon a hurka,
polcon a pia és
polcon a sonka, tojás

Polcon a hurka,
polcon a pia és
polcon a sonka, tojás

2009. február 24., kedd

SZ. H. SZ.


Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek

Vagyok: mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény
Lidérces, messze fény

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének,
S lennék valakié
Lennék valakié

2009. február 21., szombat

HAW...


lassan 3 napja zsinórban szakad a haw itt mifelénk. És tegnap este kimentem a faluba és találkoztam Péter barátommal, és elmentünk sétálgatni a faluba, és környékére. Kisétáltunk a víztározóhoz..hogy mi mit butultunk..:D. Haw csatáztunk..baszódtunk..stb..mint a 8 éves gyerekek..:D fura, de már hiányzott.. Ma pedig suliban..(kkhhmm) voltam..bementem 3 órára..amik szerencsére rövidítettek voltak.:) tehát 8ra bementem, 9:30kor már kint voltam..:D..de megérte, mert cserébe jövő héten nem megyek suliba, mert szünet lesz..:D
hazajöttem, és a következő busszal megint mentem vissza Sopronba, immár Tomi barátom próbájára.. 'Pál utcai fiúk'..fotózgattam..megörökítem a próbafolyamatot..lett egy-két jó kép..;)..remélem meg van elégedve a munkámmal..:)nah..majd még schreibelek, ha történik velem valami érdekes..

pusszantás mindenkinek:

Petikee

2009. február 18., szerda

...:(

jááj..ez tiszta rossz..:S tisztára össze vagyok zavarodva mostanában..:S sok 'fájdalom' ért mostanában..az, hogy mik ezek, majd egyszer elmondom..de nagyon rosszul esett..de persze voltak jó dolgok is...de ezt is máskor...lényeg..: fÁj..szomorú vagyok...:(

2009. február 16., hétfő

Somewhere...


Somewhere over the rainbow
Way up high
And the dreams that you dreamed of
Once in a lullaby ii ii iii
Somewhere over the rainbow
Blue birds fly
And the dreams that you dreamed of
Dreams really do come true ooh ooooh
Someday I'll wish upon a star
Wake up where the clouds are far behind me ee ee eeh
Where trouble melts like lemon drops
High above the chimney tops thats where you'll find me oh
Somewhere over the rainbow bluebirds fly
And the dream that you dare to,why, oh why can't I? i iiii

Well I see trees of green and
Red roses too,
I'll watch them bloom for me and you
And I think to myself
What a wonderful world

Well I see skies of blue and I see clouds of white
And the brightness of day
I like the dark and I think to myself
What a wonderful world

The colors of the rainbow so pretty in the sky
Are also on the faces of people passing by
I see friends shaking hands
Saying, "How do you do?"
They're really saying, I...I love you
I hear babies cry and I watch them grow,
They'll learn much more
Than we'll know
And I think to myself
What a wonderful world (w)oohoorld

Someday I'll wish upon a star,
Wake up where the clouds are far behind me
Where trouble melts like lemon drops
High above the chimney top that's where you'll find me
Oh, Somewhere over the rainbow way up high
And the dream that you dare to, why, oh why can't I? I hiii ?

2009. február 15., vasárnap

eeennyii

Hát bazdmeg!...csak jót akartam, hoyg ne veszekedjetek annyit...de ha ilyen barom vagy, akkor magadra vess..."más szemében a szálkát igen, de saját szemében a gerendát nem"...ennyi öreg..kapj a fejedhez...és gondolkodj el!..nah mind1...itt vége..ez volt az utolsó, hogy én valakinek (magamat leszámítva:) ) igazgattam a szerelmi életét...eddig igen..segítemmem a barátaimnak...hülye voltam..ennek vége..senkinek..szívességet sem...

EEEENYI!

2009. február 12., csütörtök

YEAH!!!!DELTA!!!!


Hétvégén a kis kocsmába, bemegyek egy laza kis piára,
A többiek várnak, mindenki itt van,
Már hangolódnak a banzájra.

Pár kör után mindenki boldog,
Mosoly költözik a szánkra,
Még egy sárgát dobunk a vécén, és indul a móka mára!

Nem törődünk semmivel, hisz buli van ma éjjel,
Kirúgunk a hámból, berúgunk kétszer,
Delta van ma, alkohol a kézben,
Holnap délig semmiképp ne ébressz fel!

Pörgünk, forgunk, szexelni járunk,
Te se tagadd le, mi mindent látunk!
Emózióval kelünk és hálunk,
Ha nem vigyázunk, nagyon nagyot hányunk!

Éjfél után mindenki boldog, mosoly költözik a házba,
Csak egy gondom van ezzel az egésszel,
Mint bárki másnak: A kibaszott másnap!

Nem törődünk semmivel, hisz buli van ma éjjel,
Kirúgunk a hámból, berúgunk kétszer,
Delta van ma, alkohol a kézben,
Holnap délig semmiképp ne ébressz fel!

Még mielőtt apu, anyu megszólna minket,
A hétköznapok kivétel nélkül
Mindig nagyon józanul telnek,
Tej, kakaó és péksütemény,
Boci, boci tarka, a cici kemény!

DeLtA iNdUlÓ!!!

...


Te még ifjú vagy és vidám,
de sírni fogsz egy nyári éjszakán.
A szemed ég, a szíveg fáj.
S akkor tudod meg mit jelent:
SZERETNI! SZÍVBŐL! IGAZÁN!!!

2009. február 7., szombat

A Tigris szeme....


Risin' up, back on the street
Did my time, took my chances
Went the distance, now I'm back on my feet
Just a man and his will to survive
So many times, it happens too fast
You trade your passion for glory
Don't lose your grip on the dreams of the past
You must fight just to keep them alive

It's the eye of the tiger, it's
the thrill of the fight
Rising up to the challenge of our rival
And the last known survivor
stalks his prey in the night
And he's watching us all with the eye of the tiger

Face to face, out in the heat
Hangin' tough, stayin' hungry
They stack the odds, still we take to the street
For the kill with the skill to survive

Risin' up, straight to the top
Had the guts, got the glory
Went the distance, now I'm not gonna stop
Just a man and his will to survive.

Rocky - Eye of the Tiger

2009. február 2., hétfő

A Kos (én) jellemzői


A Kos férfi igaz barát, ideális férj és kiváló szerető. Bárhol lenne is, jelleme révén azonnal kitűnik a tömegből. Uraló személyiség, aki könnyedén átlép a formaságokon, a bevett szokásokon. Meggyőződése, hogy neki mindent szabad, ezért nem is tűr semmiféle ellenmondást, mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja. Környezetétől, a barátaitól mindent elvár, nem tűri a félhangokat. Nagyon szereti ha dicsérik, de csak módjával, különben hízelgésnek veszi, s ez sérti önbecsülésében.

Legkellemesebb a szellemes humora. örökös kutatási hajlama révén, bármily hamisságot hamar felfedez. Impulzív természete miatt sok ellenséget szerez magának, olykor összekap a feletteseivel, de természete másik oldala, rokonszenvessége miatt azok mindig elnézők a Kossal szemben. Fantasztikus hajlama van a sok pénz megkeresésére de sosem képes maximálisan kihasználni anyagi helyzetét. Végtelenül bőkezű, és különösen sokat ad a becsületre és a tisztességre. Ha téved valamiben, büszkesége sosem engedi, hogy elnézést kérjen. Sajnos, nem tud tanulni más hibáiból, s a sajátjaiból még annyira sem.

Amit tett, azt megtette, sosem változtatja meg a döntéseit, nem hajlandó újraértékelni a tetteit. Annak ellenére, hogy szentimentális síkon nem kitartó, képtelen a végleges szakításra, hisz szerinte ez a legyőzöttségét jelentené. Saját útját járja, a maga elbűvölő módján képes határozottan felépíteni egy olyan álomvilágot, melyben jól érzi magát. S értékes tulajdonsága az, hogy kényszer nélkül képes másokat is maga után vonzani. De mivel semmi gyakorlatiasság nincs benne és nagyon impulzív, a Kos férfi egész élete folyton váltakozó szárnyalások és zuhanások sora. A Kos az óriási feszültségek és a feltartóztathatatlan viharok embere, akinek örökösen pezsgő közellétét csak kevesen képesek megtűrni. Ez az örök pezsgés a végletek közti sodródásának az eredménye, hisz a Kos egyszerre nagylelkű és fukar, jó és rossz, reális és álmodozó. Mindez hihetetlen eseményekbe sodorja, élete során sokszor kell kockáztatnia, fantasztikus, előreláthatatlan helyzetekkel megküzdenie. Vagyis, nem csak képletes a kifejezés, hogy aki vele indul útnak, sosem tudja hol köt ki. Természete miatt sok kár érheti az életben.

A Kos férfi nagyon rámenős természetű, feszül benne az energia. Rendkívüli dinamizmusa nem tűri a korlátokat. Miként az igazi kos, a Kos jegy szülötte is csupa szeszély, szinte szikrákat vet amerre jár, hisz egyetlen cél lebeg előtte: homlokegyenest, teljes erővel előre törni. Ez a magatartás felettébb fárasztóan hat a környezetére. De mivel a Kos férfi sosem fárad el, nem is képes elfogadni, hogy más elfáradhat. élete örökös tűzijátékhoz hasonlítható, melyben hol itt, hol ott robban szét valamely látványos fényáradat. Ha valaki megpróbálja visszafogni, meggátolni valamiben, kötekedővé válik, így inkább nem is törődik más véleményével. Fergeteges iramát majd csak az öregség mérsékeli.

A Kos férfias megjelenése vonzza a nőket. Partnere a legnagyobb gyönyöröket és legszebb örömöket élheti meg mellette. A Kos férfi egyaránt vonzódik az értelmes és a szép asszonyokhoz. Ha igazán szerelmes lesz, őszinte, gyöngéd és nagyon figyelmes. Különös vonzóereje épp az, hogy a nőben egyszerre keresi a hűséges barátnőt, a rendkívüli szeretőt és az önfeláldozó anyát. ám ha a partnernője ellenszegül hirtelen született ötleteinek, makaccsá válik. A szerelemben pedig végképp nem tűri, hogy az orránál fogva vezessék. Ha a Kos megkíván egy őt, azt meg is szerzi, de sosem lehet tudni, hogy meddig jut el vele. Ha valaki megígér neki valamit, azt feltétlenül be is kell tartania, különben szóba se álljon egy Kossal. Mindenben hirtelen dönt, anélkül, hogy számba venné a következményeket. Bár meghallgatja mások véleményét, mindig a saját szeszélyei szerint cselekszik. Excentrikus ötleteivel néha meghökkenti környezetét, de a Kost nem lehet nem szeretni.

Hát..igen..Mi Kosok már csak ilyenek vagyunk..:) Igaz Tomi? :) ;)